1.fejezet - Csütörtök

Az érzés amikor figyelsz matekórán de annyira sötét vagy, hogy nem értesz belőle semmit … és rájössz,hogy valószínűleg japánul beszél a tanár … borzasztó. Ugyanis otaku létemre nem értem!! Vagy talán kínaiul beszél?Hm…
- Aúú!! - fordultam hátra. Valaki megdobott egy.. zsemlével.Ki más,mint Bettike! Megjutalmaztam egy kedves kis vicsorral mosollyal. Érdekes a matekóra közepén kaját cserélni. De nem lehetetlen. - állapítottam meg miután nutellás zsemléért cserébe valami egészséges ( zöldség,kevés zsírtartalmú szalámi ) szenvicset kunyiztam. Utána visszatértem az eredeti programomhoz, vagyis a matematikát próbáltam megfejteni. Voltak ott számok, meg betűk, meg törtek. És még valami, amit talán a zsenik ki tudnak számolni : feladatok.

- Betti drágaságom ez nagyon jó kis ötlet volt. - ültem fel a padjára óra végén.
- Neked is jó étvágyat. - biccent felém.
- Ijj.. - húztam el a számat - Még valahogy kibírom a gyrosig.
Ma van a szent nap,-csütörtök.Ilyenkor elengedhetetlen a gyros.
- Egyszer elmegyek veled. De én nem ehetek gyrost, mert nem bírja a gyomrom.
- Felőlem. Legalább nem kell apuval mennem.- mondtam. Ugyan is apa csütörtökönként szabad és olyankor együtt megyünk egy török kajáldába, ahol én mindig gyrost kérek ő meg kebabot. Jó kis apa-lánya kapcsolat.
- Legalább nem kell „égetned” magad a jó fej és szexi apáddal.- kuncogott Betti
- Tiszta csoki az egész pofád! Mint aki kutyát ...- vágtam vissza, de a mondatot be se fejezhettem,hiszen Betti már tudta mire gondolok.
- Kurva vicces vagy -nevetett fel. Szerintem legbelül tudta, hogy igazam van…
- Tudtam ééén!!! - adtam neki egy zsebkendőt és röhögve megöleltem
- Köszi. - köszönte meg meg a zsebkendőt. - De csokis lett a pólód.
- Nem baj! Majd anyád kimossa! - vigyorogtam
- Jó'van. - motyogta,s folytatta a nutellás finomság pusztítását.Fogyózok,de anyám mindenképp próbára akar tenni,így csupa kedvenc kaját szokott tenni.De én (hála Bettinek,aki persze nem fogyózik) ki fogom bírni ezt a hetet.
Mondtam már, hogy egy igazi rocker-girl?Mindent megeszik (lejáratától eltekintve) kemény zenéket hallgat,bírja a trágár szavakat és a verekedést.Nyáron még fesztiválozni is ment,14 évesen..
Ha már itt tartok, Bettiről mit is kell tudni? 169 cm magas, valahogy megállt a 170-es előtt.. De attól még eléggé modellalkat lehetne. Ha izgatná kicsit is a divat. Számára az öltözködés abból áll, hogy felkap egy (fekete) bandás lógóval díszített pólót, egy fekete szűk farmert, és hozzá a keménytalpú (milyen meglepő,fekete!) bakancsát.Télen ez egy fekete bőrdzsekivel is társul.
A pasik terén úgy áll,ahogy áll.Jól elvan velük, verekszik, hülyül, meg minden, de a rockerekre bukik, mert ezt csak ők értik. (a zene érzelmi mondandóját..)
 Én azért örülök, hogy van az osztályban egy ilyen ideál. Legalább nem kell aggódnom, hogy egy fesztivál során összeszed valami tetkós csávót.
Ja,az az ideál név szerint Dani. Bettivel elvannak, bár nem tudom mikor lesz végre komolyabb a dolog.Ilyenekről nem lehet vele beszélni, mert mindig talál valami kifogást,mint például hogy "úú,de lefejelném azt a hülye ribit.. nézd má' hogy bőg, miközben hagyja hogy kinyirják!" - tévézés közben.
De így szeretjük a rocker görl barátnőmet.
Nem ő az egyetlen haver, de még csak egy és fél éve járok ide.. és most inkább "összeszokunk". Ami abból áll,hogy kialakulnak a baráti körök, és reménykedhetsz hogy beletartozol egy ilyenbe. Kedves osztályközösség, neeeem?
Mondjuk,én szerencsésnek mondhatom magam, mert nekem ott van Betti. Továbbá, semleges vagyok, így bárkihez oda tudnék csatolódni. De köszönöm, tökéletesen megvagyok a mi kis triónkban!
Miközben e kis monológot tartottam, becsengettek,és tovább folytatódott a már amugy is unalmasan átlagos napom. Tézék, dolgozatok, sírás, nevetés, bakik.. Áh, csak a szokásos.
Iskola után mindenki rohant/sietett/futott,csak általánossgában azért,hogy kijusson a suliból,így én jobbnak láttam megvárni míg a tömeg elhúz.
- Lau,gyere már! - állt meg az ajtóban Betti
- Mindjárt. - motyogtam táskámba gyömöszölve a tolltartóm
- Lauu!! - szólt még egyszer,dühösebben
- Nem,itt Frankeinstein! - néztem rá gyilkos pillantással - Kész vagyok naa!!Köszi hogy megvártál. - enyhűltem meg a termünkből kilépve.
Amikor végre kiszabadultunk a suliból, olyan tipikus csütörtöki érzés fogott el. Mindjárt itt a hétvége,mindenki várja a pénteket, ami egyben az őszi szünet kezdetét is jelenti.. és a szabadságot. Két teljes hét a tanárok pofájának bámulása nélkül. Maga az álom!
- Mit fogsz csinálni a szünetben? - kérdeztem haza felé menet Bettit
- Ühm,passz. - hajtotta le a fejét.
Dani-ügy!Érzem én. - mosolyogtam magamban
- Akkor átjöhetnél mondjuk egy film maratonra,vagy animézni.. - mosolyogtam.Elhatároztam,hogy várok míg ő maga mond valamit Daniról..
- Oké, mikor? - bólogatott vidáman
- Nekem mindegy.. - húztam fel a kabátom zipzárát - Na, de most futok haza, mert gíírooosz!
Megöleltem a kapuban, és elváltak útjaink..
Ő jobbra, én meg balra lakom.De legalább mindketten közel a sulihoz, -egyben egymáshoz.
Szavamhoz híven tényleg szaladtam, így a garázsból kihajtó apu majdnem elütött. Szép kis vég is lett volna! A saját apja gázolta el a tizenéves gyerekét.. Ösztöneimnek hála viszonylag gyorsan félre ugrottam. Kiszállt. Apa kiszállt. Úr isteeeen! Futás! Apa kiszállt! Most jön az hogy kiderül, zombi lett és ki kell nyírjon mert jó fincsi az okos agyam? Áh, sajnos ez apánál nem jön be.
- Laura!Jól vagy ?- sétált mellém  aggodalmas arckifejezéssel.
- Igen persze. - mosolyogtam, de nagyon szégyelltem is magam. Most apu unokatesója ( aki egyébként rendőr )  tuti ordibált volna,- figyelmetlenségem miatt.
- Legközelebb figyelj oda!- láttam az arcán, hogy próbál kicsit szigorú tekintettel nézni rám, de nem tud. Én vagyok a szeme fénye! Hihi! Szóval csak odalépett hozzám és megölelt.
- Apa! - mondtam kissé fulladozva - Menjünk már!
- Rendben! Szállj be! De utána el kell mennünk még egy helyre. - közben beültünk az autóba.Gondolom az új kerítéshez kell követ venni. - Na, és mi volt az iskolában? Kaptál valamiből jegyet? Írtatok valamiből? - tipikus apa.
- Spanyolból írunk témazárót jövőhét kedden. És ma tesiből kaptam egy négyest. - mondtam szomorúan. A szüleim soha sincsenek megelégedve az ötösnék rosszabb jeggyel. Még a tégyes belefér de nincsenek tőle elragadtatva.
- Az is elég jó. Csak 3-asnál rosszabb jegyed ne legyen. Egyszer-kétszer belefér azért... - komolyan! Mintha lenne más választásom.
- Értettem. - mi mást mondhatnék. Ha nem mondom akkor abból fog nagy ügyet csinálni, ha meg azt mondom, hogy jó akkor meg abból. Megőrülök néha..
- Na és mi a helyzet a fiúkkal?...Khm... - köszörült egyet a torkán. Csak úgy mellékesen. De most már kész! Ennél cikibb nincs. Mikor egy lánytól az APJA megkérdezi, hogy ,, Mi van a fiúkkal?! ”. Most komolyan...mi lenne? Bevallom, ha meg látok egy helyes pasit, akkor titkon azért én is olvadozni kezdek, de ennél több még nem volt. Ráadásul a suliban tök nyomik vannak. Miért van az, hogy minden más suliban sokkal helyesebbek a fiúk csak a mi sulinkban nem ?! De bele kell törődni!
- Semmi! Mi lenne?- kérdeztem. Azt hiszem írok Bettinek egy SASzAFK- sms-t! Ami annyit tesz, hogy Segítség A Szülők A Fiúkról Kérdeznek. Tudom hülyeség, de Bettivel meg van a külön nyelvünk. És nagyjából használni is tudjuk, de ez nem mindig jön be... ! Bettikém néha nagyon sötét tud lenni. Majd elküldöm neki, ha haza értem.
- Hát, mit tudom én...- bizonytalanodott el apa
- Jó inkább hagyjuk. - legyintettem. És komoly késztetést éreztem, hogy elővegyem a fülhallgatót és bedugjam a fülembe és maxra felvegyem kedvenc zenéim hangerején. Közben megérkeztünk a gyros-oshoz. Legszívesebben nem szálltam volna ki. Inkább megvártam volna, hogy apa kiszolgáljon. De szerintem jobban tettem, hogy kiszálltam a kocsiból, mert majdnem kiugrott a szívem attól amit láttam! Egy olyan menő srác lépett ki az egyik sarokról, hogy csak néztem. Benne minden benne volt külsőleg amit az ideálom megkövetel.
• Jól belőtt barna haj
• széles váll
• csoda szép zöldes-barna csillogó szempár
• magas termet
A stílusa is bejött! Fehér magasszárú Converse tornacipő, menő sötétkék csőfarmer, az amerikai gimnazista love-story-kból jól ismert focisták által hordott pulcsi és fekete oldaltáska. Mint a filmekben. Túlságosan is meseszerű volt. Mintha egy leányregényből lépett volna ki. De ettől függetlenül bejött. Nagyon is. De gondolom ez is olyan mint a többi. Meglátom, bejön és megyek tovább, ő is megy tovább és totálisan biztos, hogy soha az életben nem találkozunk.
De ahogy egyre közeledtünk egymáshoz és már szinte mellém ért, egyszer csak felkapta a fejét, szemembe nézett és dobott egy félmosolyt. Azután tovább ment. Én ott álltam tök hülyén mint egy, nem is tudom... birka. Azt hittem, nyomban elolvadok. Hm... szerintem többet nem találkozunk, szóval el is felejthetem. De ez nem megy ilyen könnyen! De miért nem ? Nem, nem hiszek abba, hogy elő látásra szerelem... szóval nem tudom most mi van !
- Laura! - apa szólítgatott.
- Tessék? - mondtam zavartan, mert totál nem tudtam miről van szó.
- Kérnél?- mondta
- Kérjél te! - nem mintha nem tudnék magamnak kérni egy nyamvadt gyrost, de most nem érek rá. Most álmodoznom kell amíg lehet aztán minél hamarabb a valóságba jutnom.
- Nem! - nyomkodta a telefonját. Aha, ő most elvan foglalva.
- Jól van. - nyugodtam bele. - Elnézést, kaphatnék egy gyrost! - szólítottam fel egy török lányt. Valamiért olyan természetes hogy egy gyros- os étteremben török a felszolgáló. Így nem is nagyon csodálkoztam jellegzetes arcvonásin, fekete haján és a még ősszel is barna bőrén.
- Persze! Mit szeretnél? - mondta kedvesen.
- Egy gyrost szeretnék, csípős nélkül csirke hússal. - mondtam
- Még valamit ? - kérdezte a lány.
- KHM..! - köhintett apa. Tényleeeg!
- Ja és még két csípőset. - teljesen elfelejtettem. Még itt van apa is...
- Elvitel, vagy itt eszitek meg ? - kérdezte a pincér lány.
- Kettőt itt eszünk, a harmadikat elvitelre kérnénk. - ahogy látom apa el is foglalta a megszokott helyünket. Leültem mellé és vártuk a megváltást. Most jelen pillanatban a bátyámra gondoltam. Vajon mit csinálhat. Ahogy apára néztem, őt láttam benne. Nagyon hasonlítanak egymásra.
- Remélem hozza már azt a kaját! Éhen halok. - mondta az órájára nézve.
- Gondolom mindjárt itt van. - Egyszer csak megcsörrent apám telefonja. Ahogy a kijelzőre nézett, láttam, hogy valami az eszébe jut. Mintha megvilágosodott volna.
- Mondd meg a nőnek, hogy csomagolja be, mert sietnünk kell.
- De még is hova? - kérdeztem. Hiszen ez a mi napunk, apával ketten.
- Dolgom van. - és ennyivel el is intézte. Felállt, odasétált a kasszához, fizetett és várta, ahogy egy nő kiadja nekünk a kaját. Oda siettem mellé és siettünk ki. Beszálltam a kocsiba és mentünk. Elkezdtem enni a kajám. És olyan jól esett végre valami mást is enni. Amit legalább szeretek.
-Basszus!!! - a csaj rosszul csomagolta be az ebédem és minden szósz kifolyt a mustársárga gatyámra. Baaszus! Basszus! Basszus!
- Apa dobj ki otthon lécci! Leettem magam! - mondtam aggodalmasan, mert hát azért így csak nem lehetek az útcán!
- Rendben! Áhh csak késésben vagyok! - olyan padlógázt nyomott! Nem semmi... Így még sohasem repesztett az útcán. De imádom, ahogy apa vezet. Mintha egy akciófilmben lennénk. Nagyon menő.
Ebben az ütemben alig mentünk kb. tíz percig és már ott is voltunk a ház előtt.
- Este jövök. - és ezzel a mondattal el is ment. Felhívom telefonon, mert elfelejtett valamit.
- Apa!
- Tessék?! - kérdezte idegesen és láttam hogy lassít az autó
- Nálad maradt a sulicuccom és anya kajája!
- Francba!Bocsánat. - erre visszatolatott és kivettem a cuccokat, adott egy puszit és elment.
Nyomtam a csengőt... de úgy látom senki sincs itthon. Bemegyek. Ahogy kinyitom a ház ajtaját látom izgatott kiskutyám apró és fekete cuki szemeit.
- Sziaa! - dobtam le a cuccokat a kezemből és felkaptam Lilit. Kicsit ironikus, hogy mindkettőnknek L betűvel kezdődik a neve, de ez van. Nekem ez tetszett. - Hiányoztam! Igeeen!? Na gyere ide! - és magamhoz öleltem apró kis testét. - Ne nyalogass! - kis kedvencem imád másokat nyalogatni. Így fejezi ki a szeretetét. De apámat szereti a legjobban. Na meg engem. De úgy általánosságban mindenkit nagyon- nagyon szeret. - Gyere adok neked sonkát. - azzal leraktam, ő meg követett. Miután megetettem, bementem a szobámba és ledőltem az ágyamra. És eszembe jutott az a fiú...wáh! De felejteném már el! De jó is lenne... Na de most pihenek egy fél órát, azután leckét csinálok és gépezek vagy olvasok. De! Várjunk csak!Késztetést érzek, hogy elmondjam Bettinek! Írok is neki sms-t.

Ez csak megérzés, de szerintem nem fogja érteni.. Hjajaj! Akkor majd kinézi a füzetből.

Ha már ugyis beszélünk.. Gondoltam,felhozom a témát. Rosszúl tettem. Tagadott.
- Lauraaa! - harsogta egy hang ajtónkból. O-ó! A bátyám hazaért..
Teszek is rá! Most egy kicsit vár..

Én csak az igazat mondtam. Betti is.
Na de azért ez a tetszett neki a gatyám szöveg.. Röhögtem titkon rajta egy sort. Ámbár..
Még ha Dani egy perverz állat , - márpedig az- , ez akkor is jelent valamit!

Oké, közben itt dörömbőlnek az ajtón.. kellett nekem bezárnom. Hülye paranoia.. Elbúcsúztam gyorsan barátnőmtől, megbeszéltünk egy holnapi cukrászda látogatást. Nyomomban hűséges kis kutyámmal lefutottam a lépcsőn.
- Laura! - kiáltotta Jácint - Van HARIBÓÓM!
Elbizonytalanodtam. - Fociiis?
- Ühüm! - vigyorgott bele az apró kis kukucskáló ablakba. Belépési engedély : megadva! Azonnal kinyitottam az ajtót, és csillogó szemekkel néztem a bátyámra. Hiába, a Haribo az Haribo.
- Mennyit kapok? - vigyorogtam önelégülten miközben le sem vettem a szemem a tasakról, amit épp kibontott. A kezembe nyomta, mire én megöleltem. - Wáháá! Tudsz te jó bátyó is lenni!
- Ah, ne is mond! Nem érdemlem meg e dicsőítő szavakat! - legyintett a levegőben színpadias hatással. Nevetve megpusziltam, és felrohantam, hogy elfogyasszam a zsákmányomat.
Ühm..Ez a mai nap.. nagyon érdekes volt. Ez a Haribo.. nagyon finom. Csütörtök ... a srác nagyon helyes. Oho, milyen költői szavakat használok?! Talán.. soha az életben nem látom, - el kéne felejtenem! Ah.. Álmos vagyok.. *ásítás*

____________________________________________________________________

Írói Megjegyzés ~   

Sziasztok!
Egy lány, egy élet, két író. ^^ Bevezetőnek ennyit mesélnék. Új történetünk, egyben a blog : Megnyílt! 

Niki : Nagyon sokáig tartott ezt megírni, bevallom. De nem bántam meg. De végtére is, remlém, hogy azt első fejezet mindenkinek tetszeni fog. És ezt próbálom úgy elérni, hogy nagyjából a való életből írok. :)

Lola : Végre! Remélem tetszett e történetecske első fejezete! Kérlek kövessétek figyelemmel a történetet. Még csak most kezdtünk, de sok munkánk van benne. ^^