2014. május 24., szombat

2.fejezet - Nem érdekel!





A téli szünet-láz rajtam is kiütött.
Ma reggel ugrálva öleltem meg a kis kutyámat, anyát, apát és Jácintot is. Hát, mi már csak ilyen ölelgetős család vagyunk, hiába..
Anya elég furcsán nézett rám a nagy szeretet kitörésemtől, mert.. khm, anya-lánya kapcsolat az én koromban kicsit nehézkes. Majdnem minden nap veszekszünk, általában semmiségekért. De, mindenki így van vele, nem?
Anyát pár szóval így jellemezném : tökéletességre törekvő konyha-és rend királynő. Az utóbbi igaz rá, az előbbi pedig néha balul sül el (itt gondolok arra, hogy mindig rá kell várni legutoljára, ha megyünk valahova..)
Egész éjjel hánykolódtam. A srác mosolya jutott eszembe. Millió olyan srác van, mint ő, mégis csak rá bírtam gondolni.. Pedig nem kéne... Mennyi esélye van annak, hogy újra találkozom vele? Szinte semennyi. És ez így van rendjén...szerintem. Nem hiszem, hogy pont most fogok rátalálni a nagy ,,Ő”-re. Én amúgy sem hiszek az ilyenekben. Ráadásul én még az ,, Eternal Love ,, -ban sem hiszek. Egyszer úgy is mindennek vége van. Bár néha titkon abban reménykedem, hogy egyszer elmúlik az erről alkotott véleményem. De most csak arra tudok gondolni, hogy bebeszéljem magamnak: Ő nem érdekel!
- Laura, meddig maradtál fent? - nézett rám aggódó tekintettel anya, miközben az tízóraimat pakolta.
- Nyam... - ásítottam - Nem maradtam fenn.. - motyogtam. Gyorsan felkaptam a szendvicset, és a garázs irányába indultam.
Olyan jó, hogy itt a szünet. Mondjuk csak egy hét. Adhattak volna többet is. Abba csak nem halnak bele, hogy távol vannak tőlünk a tanárok és nem idegesítjük őket. De hát mind egy...majd kitalálunk valami kis csínyt. Csak úgy... szünet előtti ajándéknak. Had sajnálják, hogy nem tart tovább a szünet. •gonosz nevetés•. De most, nagyon örülök a szünetnek, (mint minden más diák és tanár ezen a világon) mert Betti átjön és idén anyu elengedett minket csavarogni késő este. Azt hiszem csajbuli lesz. Á istenem! De jó egy este lesz. Már előre izgulok.
Miközben itt gyalogolok és ezeken gondolkodom, azt hiszem mintha láttam volna egy árnyat a hátam mögött, de nem biztos. Inkább körülnézek. Valakit megláttam a lámpa mögött vagy csak tényleg képzelődöm. Hát azt hiszem inkább megyek tovább.
- Hu! - valaki erősen megszorított hátulról. És tudom is, hogy ki.
- Szia Betti! - Betti még mindig csak ölelgetett és nem eresztett.
- Miért nem ijedtél meg?! - mérgelődött magában.
- Mert tudom, hogy csak te lehetsz ilyen ,,James Bond” aki észrevétlenül a hátam mögé oson és rámugrik. - remélem ettől jobb lesz a kedve. És tényleg! Máris látom a mosolyt az arcán. Nem szeretem, ha Betti szomorú. Olyankor nem áll neki jól a szemceruza.
- Tudom, hogy pró vagyok. Na, de ugye te is várod az estét?! Mert én már alig bírom türtőztetni magam. - vigyorgott Betti. - És kitaláltam, hogy hova menjünk később! - látom az elégedettséget az arcán. Azt hiszem készül valamire...
- Még szép, hogy várom! - ugráltam izgalmamban - Azt hiszem Jácint nem lesz otthon, de ebben nem vagyok biztos. Apa dolgozni fog, anya meg a szomszédban lesz a barátnőjénél, hisz hamarabb elengedik a munkából, - sosem hagyná ki ezt az alkalmat -  Szóval azt hiszem elleszünk.
- Abban biztos vagyok! De szerintem menjünk, mert még a végén elkésünk. - és azzal húztunk is a suliba.
Amikor megérkeztünk, mindenki izgatott volt.
- Ezeknek meg mi bajuk van? - néztünk össze Bettivel
- Nem tudom. Kérdezzük meg. - és nem is kellett többször mondani. Betti egy mozdulattal megrántotta egy kilencedikes fiú kapucniját. - Hé! Te tudod mi történik itt? - kérdezte Betti komoly arccal. Hátha komolyan veszi a fiú.
- Ööö..ö..ö.. - A fiú csak dadogott. Vagy megijedt Bettitől vagy belezúgott. Hát, bármelyik is, sajnálom szegény kölyköt.
- Mondjad már! Vagy talán néma vagy? - méregette Betti a srácot. - Lau! Kérdezd meg te! - hát jól van...nem fogok belehalni.
- Helló! Nem tudod véletlenül, hogy miért ilyen izgatott mindenki? - néztem rá közömbösen. Nyugi van, én nem bántalak. - próbáltam sugározni.
- Ö..de. Az igazgató délután négy órától öö.. este nyolcig halloween-i bulit öhm..rendez itt a suliban.  - próbált ő is komoly fejet vágni...de nem igazán ment neki.
- Ó, értjük. Köszi! - aztán elrángattam Bettit a folyosón. - Ezért kellett szegény kilencedikest megrémíteni? - néztem Betti szemébe.
- Azt hittem ha ,,jókislányosan” mondom akkor nem fogja elmondani. - mondta, mintha ez csak egyértelmű lenne..
- Miért ne mondaná meg? - néztem rá kérdőn.
- Hát mit tudom én! Csak úgy.
- Tök mind egy. Menjünk be az osztályba. - javasoltam beletörődve. Végülis már megtudtuk amit akartunk. Buli, mi? És ezt miért nem tudtuk eddig?! Ah..
- És.. - dobtam le a táskám a padom mellé
- És mi? Természetesen ott a helyünk! - vigyorgott - Alig várom hogy a tuti jelmezemmel ijesztgethessem a törpikéket.. Délután benézünk egy boltba, oké?
- Először is. Ezek nem törpék -, kilencedikesek! Másodszor pedig ez nem egy jelmezes bál.
- Tudom, de..
- ..úgyis meg fogod valósítani a tervedet, mi? - mosolyogtam - Jól van na, beszállok én is.. Hova megyünk?  - Vámpírok! - csillant fel a szeme - És egy kis jelmezes boltba, pár utcányira tőlünk.
- Ühüm, tök jó ötlet. De nem túl sablonos? Már ha ilyesztgetni akarsz..
- De hé, nem muszáj neked is annak lenned. Mondjuk, te lehetnél a Kör-ből az a kiscsaj, tudod, amelyik kimászik a tévéből azon a képen! Asszem' Samara vagy mi a neve. Neked alapból fehér a bőrtipusod, csak egy kis puderrel még halálibbá tesszük. Egy fekete paróka kell, vagy lemosható festék. - nézett rám bíztatóan. Oh, szóval ezt bóknak szánta?! Megpróbálom úgy elfogadni. Hm, fessem be a hajam, vagy paróka? Azt hiszem, inkább paróka. Meg amugy is, még nem próbáltam fekete hajat. Egyszer mindent el kell kezdeni. Mondjuk jókor szólnak, mivel a buli ma este van. Gratula Igazgató bá'! Jó időzítés mondhatom.
Lényeg ami lényeg, hogy semmi okom nincs, amit felhozhatnék a buli alól kimentés miatt. Jön a szünet, nincs házink, tuti elengednek, ha csak valami csoda folytán nem épp valami messze élő rokonunk látogat meg.. (valószínűsége : nulla a kétszáz-huszonhaton százalék)  És igazából kicsit el is szeretnék menni. Jó dolog a haverokkal bulizni, táncolni, kajálni.. Jobban össze zökken az osztály. És persze újjabb esély ez Dani és Betti kapcsolatának.


***

Iskola után szokásosan apa jött értem, szokásosan siettünk, de legalább tudtam beszélni vele erről az egész halloween-ről. Először nem hitt nekem, furcsán hathatott számára ez a hirtelen buli.. Báár, talán ha figyelt volna a legutóbbi szülőin, nem itt tartanánk.. 
De végül sikerült meggyőznöm, hogy nem akarok elzüllölni hazugságokkal, tényleg az van, amit állítok.
Hümmögött egyet. - Persze, menjetek csak! Ilyen fiatalon buliznotok kell, érezzétek jól magatokat!
Köszönet amiért nem említette meg az "ő idejében.." dolgot.
 De  még Betti szüleivel is kéne beszélni. Halloween utáni csajos buli nem ártana senkinek... Kivéve a tesómnak és a haverjainak. Muhahaha! Gonosz terveket szövögetek ördögi agyamban. De ezek ráérnek később is. Most.. valami jelmezt is kéne keríteni... csak a baj van. Hirtelen eszembe jutott, hogy eredetileg cukrászdába készültünk ma délután. Ez is elmarad.. valaki hív.
- Moshi-moshi, watashi wa Laura-chan! - szóltam bele tréfásan, mint egy japán. Egyébként tudtam, hogy Betti hív, már a "Riszálom ígyis-úgyis" (szép emlékek általános nyolcadik osztályából...) csengőhangnál.
- Moshi-moshi watashi wa a kapud előtt. - mondta szintén nevetve, de direkt rémes kiejtéssel. Ez van, ha két otaku felhívja egymást.
Gyorsba elrohantam a kulcsért, hogy beengedjem Bettit. Mire lerohantam a lépcsőn, keresztül az ebédlőn egy folyosón át arra gondoltam, hogy.... Eldöntöttem! Először cukrászda és csak azután a jelmez.
- KAKAÓSCSIGAFOREVER!!! - kiabálta Betti felém rohanva, pontosabban nekem esve, mert ő ugye már az ajtóban állt. Én meg nagy kerek szemekkel néztem rá és majd felborultam az ölelésemtől, mielőtt belé kapaszkodtam, hogy ha már úgyis borulunk, akkor már boruljunk ketten. Logika.
- Te elmebeteg őrült! - röhögve próbáltam megtartani mindkettőnk egyensúlyát - Megártott a sok csoki?
- Bezony - bezony! - Szőke haját hátravetve vigyorgott rám, a szokásos bolond vagyok, de imádom ezt, problém? képével. -  Die Schoko ist mein Drogen!
Vihogva elengedtem és betessékeltem. - Azon gondolkodtam, hogy meg kéne szívatni a tesómékat. Ma jön hozzá néhány haverja. Itt alszanak. Közben jön Sári az unokanővérem. Ő fog „ vigyázni ” ránk.
- Ú! Az tök jó! Már amúgy is rég találkoztam Sárival. Mióta elkezdte az egyetemet Debrecenben azóta csak talán kétszer találkoztunk. az utóbbi egy hatalmas buli volt. Emlékszel? - nézett fel, mintha ott kéne lennie egy emlékbuboréknak. Nos, én is felnéztem, bár a plafonon kívül sajnos nem vettem észre semmit. Attól még emlékszem arra a napra.. Ki ne emlékezne? Azt hiszem, még a kutyám is emlékszik
- Persze. - hagytam rá - Egyébként azt hiszem a barátját is elhozza. Még soha nem láttam... kíváncsi vagyok rá.
- Hát, ha ők is beszállnak a szívatásba akkor nekem tök mind egy. - mosolygott szélesen Betti - Egyébként megyünk vagy nem? - toporgott.
- Hát először elkészülök és utána cukrászda. Most kivételesen. Csak mert a csoki jó és kell neked. És azután pedig a jelmez. Oké?
- Végülis.. asszem van nálam annyi.. Na, húzás készülni, van öt perced, utána rád nyitom az ajtódat és random képet csinálok! - fenyegetőzött, én pedig már ott sem voltam. Sietnem kell, mert a végén még azon veszem észre a facebook falamat, hogy egy nem épp előnyös képen pörög. Előkotortam a rejtekhelyéről a pénztárcámat, beledobtam a kedvenc, egyszerű fehér válltáskámba, a telefonom mellé. Aztán jöhetett az öltözés, azzal hamar megvoltam, csak egy elfogadhatóbb felsőt kellett vegyek. Már indultam is le, hogy a cipőmet vegyem fel, amikor az ajtóban Bettibe ütköztem. Basszus, ez tényleg megcsinálta volna a képet! Lol. Na, ezért szeretem a barátnőmet.
- Betti, kész vagyok, lemaradtál a cikis képről! - tájékoztattam vigyorogva. - De azért köszönöm, hogy számíthatok rád, mint vekker, mert az egy tuti, hogy még azon is túlteszel ezzel a fenyegetéssel való siettetéssel! - hadartam még a torna cipőmbe bújva.
- Szívesen, bármikor, csak szólj. Ha kell reggel is jövök.
- Azért túlzásba ne vigyük. Elmentem! Olyan négy körül jövünk haza! - kiáltottam el magam még az ajtóból kijövet. Szép szokás, de általában mindenki így kommunikál, szóval én sem vagyok ez alól kivétel.
  Egészen a cukiik dumáltunk Bettivel amikor ugyanis Ő kilépett abból a cukrászdából ahová mi is készültünk!!! Mennyi esély volt rá, hogy újra látom?! Persze ettől még nem gondolom azt, hogy már is az esküvőt tervezzük. Megdermedtem. Rázott a hideg. Szédültem. Dermedten álltam. Bámultam azt az elcseszett ajtót, amit abban a percben nagyon-nagyon utáltam. Betti is követte a tekintetem. Majd széles vigyorra húzta a száját. Éreztem, jött a gonosz fuvallat felé. Sőt! Tudtam! Itt most egy hatalmas beszólás következik. És a következőket mondta :
- Hé! Lau! Már nem is kell neked ez a csütörtöki srác! Itt van az ajtó! Nagyon belezúghattál! Legalább, ha összetöri a szíved akkor elégethetjük! - csapott a hátamra.
- Ööö.... - és kizökkentett a nézőpontomból. Beoltott. De rendesen! És ráadásul ott állt teljes életnagyságban előttem!! Ő! Akit csütörtök délután pillantottam meg a gyroszosnál. Nem hittem a szememnek. De Bettinek csak azért is vissza kell vágnom. Huncutul elmosolyodtam. - Ja! Szerintem hozzád az az ablak illene. Nézd! Milyen szexin néz rád! - és fürkészni kezdtem a srác tekintetét. Eszeveszettül sms-ezett. Egyszer csak halk nevetés hallatszott belőle. Hirtelen tudni akartam mi az a dolog amin nevet. Nagyon is érdekelt... Áh! Kicsit sem vagyok beteges! Ugyan!
Tudom, hogy Betti tudja, igazából mit néztem. Ő is az sms-ező hímnemű egyedet vizslatta.
- Basszus, min röhög ennyire? - pislogott nagyokat. Nem csak téged foglalkoztat ez, drága barátném. -  Kurvára érdekelne. Téged nem? Mi lenne, ha... - kombinált. Amugy egy ideje egy helyben álltunk, egy bokor mögött, ami remélhetőleg eltakart a srác elől minket. Nem tudom, miért. Vajon miért?
- Nem szeretem a ha kötőszót, Bett - főleg nem a te szádból. Ahogy ezt a kávézót sem, rájöttem. Menjünk valahova máshova. Amugy is, valami elállja az utat. - célozgattam és el is indultam. Méltóságteljesen, csak előre nézve - terveztem. Az a baj az ilyenekkel, hogy ha felemelem a fejemet, a lábam elé nem nézek. Ez hogy is van? Gyűlölöm az ajtót, gyűlölöm a gravitációt. Ki szeretne még feliratkozni?
Picit megbotlottam, Betti meg jött utánam, mondva a saját elveit, én meg estem lassított felvétellel, ő meg oda nézett, pont amikor estem. Erre meg úgy éreztem, mintha most történt volna meg a Világ Káosz. Igazából a tudat súlya alatt, miszerint engem néz, nem azt a rohadt telefont, vagy még jobb, az sms-t, nagyon összezavart.
Ha! De nem estem el.
Ő viszont észrevett. Gáz van.

2013. december 16., hétfő

1.fejezet - Csütörtök



Az érzés amikor figyelsz matekórán de annyira sötét vagy, hogy nem értesz belőle semmit … és rájössz,hogy valószínűleg japánul beszél a tanár … borzasztó. Ugyanis otaku létemre nem értem!! Vagy talán kínaiul beszél?Hm…
- Aúú!! - fordultam hátra. Valaki megdobott egy.. zsemlével.Ki más,mint Bettike! Megjutalmaztam egy kedves kis vicsorral mosollyal. Érdekes a matekóra közepén kaját cserélni. De nem lehetetlen. - állapítottam meg miután nutellás zsemléért cserébe valami egészséges ( zöldség,kevés zsírtartalmú szalámi ) szenvicset kunyiztam. Utána visszatértem az eredeti programomhoz, vagyis a matematikát próbáltam megfejteni. Voltak ott számok, meg betűk, meg törtek. És még valami, amit talán a zsenik ki tudnak számolni : feladatok.

- Betti drágaságom ez nagyon jó kis ötlet volt. - ültem fel a padjára óra végén.
- Neked is jó étvágyat. - biccent felém.
- Ijj.. - húztam el a számat - Még valahogy kibírom a gyrosig.
Ma van a szent nap,-csütörtök.Ilyenkor elengedhetetlen a gyros.
- Egyszer elmegyek veled. De én nem ehetek gyrost, mert nem bírja a gyomrom.
- Felőlem. Legalább nem kell apuval mennem.- mondtam. Ugyan is apa csütörtökönként szabad és olyankor együtt megyünk egy török kajáldába, ahol én mindig gyrost kérek ő meg kebabot. Jó kis apa-lánya kapcsolat.
- Legalább nem kell „égetned” magad a jó fej és szexi apáddal.- kuncogott Betti
- Tiszta csoki az egész pofád! Mint aki kutyát ...- vágtam vissza, de a mondatot be se fejezhettem,hiszen Betti már tudta mire gondolok.
- Kurva vicces vagy -nevetett fel. Szerintem legbelül tudta, hogy igazam van…
- Tudtam ééén!!! - adtam neki egy zsebkendőt és röhögve megöleltem
- Köszi. - köszönte meg meg a zsebkendőt. - De csokis lett a pólód.
- Nem baj! Majd anyád kimossa! - vigyorogtam
- Jó'van. - motyogta,s folytatta a nutellás finomság pusztítását.Fogyózok,de anyám mindenképp próbára akar tenni,így csupa kedvenc kaját szokott tenni.De én (hála Bettinek,aki persze nem fogyózik) ki fogom bírni ezt a hetet.
Mondtam már, hogy egy igazi rocker-girl?Mindent megeszik (lejáratától eltekintve) kemény zenéket hallgat,bírja a trágár szavakat és a verekedést.Nyáron még fesztiválozni is ment,14 évesen..
Ha már itt tartok, Bettiről mit is kell tudni? 169 cm magas, valahogy megállt a 170-es előtt.. De attól még eléggé modellalkat lehetne. Ha izgatná kicsit is a divat. Számára az öltözködés abból áll, hogy felkap egy (fekete) bandás lógóval díszített pólót, egy fekete szűk farmert, és hozzá a keménytalpú (milyen meglepő,fekete!) bakancsát.Télen ez egy fekete bőrdzsekivel is társul.
A pasik terén úgy áll,ahogy áll.Jól elvan velük, verekszik, hülyül, meg minden, de a rockerekre bukik, mert ezt csak ők értik. (a zene érzelmi mondandóját..)
 Én azért örülök, hogy van az osztályban egy ilyen ideál. Legalább nem kell aggódnom, hogy egy fesztivál során összeszed valami tetkós csávót.
Ja,az az ideál név szerint Dani. Bettivel elvannak, bár nem tudom mikor lesz végre komolyabb a dolog.Ilyenekről nem lehet vele beszélni, mert mindig talál valami kifogást,mint például hogy "úú,de lefejelném azt a hülye ribit.. nézd má' hogy bőg, miközben hagyja hogy kinyirják!" - tévézés közben.
De így szeretjük a rocker görl barátnőmet.
Nem ő az egyetlen haver, de még csak egy és fél éve járok ide.. és most inkább "összeszokunk". Ami abból áll,hogy kialakulnak a baráti körök, és reménykedhetsz hogy beletartozol egy ilyenbe. Kedves osztályközösség, neeeem?
Mondjuk,én szerencsésnek mondhatom magam, mert nekem ott van Betti. Továbbá, semleges vagyok, így bárkihez oda tudnék csatolódni. De köszönöm, tökéletesen megvagyok a mi kis triónkban!
Miközben e kis monológot tartottam, becsengettek,és tovább folytatódott a már amugy is unalmasan átlagos napom. Tézék, dolgozatok, sírás, nevetés, bakik.. Áh, csak a szokásos.
Iskola után mindenki rohant/sietett/futott,csak általánossgában azért,hogy kijusson a suliból,így én jobbnak láttam megvárni míg a tömeg elhúz.
- Lau,gyere már! - állt meg az ajtóban Betti
- Mindjárt. - motyogtam táskámba gyömöszölve a tolltartóm
- Lauu!! - szólt még egyszer,dühösebben
- Nem,itt Frankeinstein! - néztem rá gyilkos pillantással - Kész vagyok naa!!Köszi hogy megvártál. - enyhűltem meg a termünkből kilépve.
Amikor végre kiszabadultunk a suliból, olyan tipikus csütörtöki érzés fogott el. Mindjárt itt a hétvége,mindenki várja a pénteket, ami egyben az őszi szünet kezdetét is jelenti.. és a szabadságot. Két teljes hét a tanárok pofájának bámulása nélkül. Maga az álom!
- Mit fogsz csinálni a szünetben? - kérdeztem haza felé menet Bettit
- Ühm,passz. - hajtotta le a fejét.
Dani-ügy!Érzem én. - mosolyogtam magamban
- Akkor átjöhetnél mondjuk egy film maratonra,vagy animézni.. - mosolyogtam.Elhatároztam,hogy várok míg ő maga mond valamit Daniról..
- Oké, mikor? - bólogatott vidáman
- Nekem mindegy.. - húztam fel a kabátom zipzárát - Na, de most futok haza, mert gíírooosz!
Megöleltem a kapuban, és elváltak útjaink..
Ő jobbra, én meg balra lakom.De legalább mindketten közel a sulihoz, -egyben egymáshoz.
Szavamhoz híven tényleg szaladtam, így a garázsból kihajtó apu majdnem elütött. Szép kis vég is lett volna! A saját apja gázolta el a tizenéves gyerekét.. Ösztöneimnek hála viszonylag gyorsan félre ugrottam. Kiszállt. Apa kiszállt. Úr isteeeen! Futás! Apa kiszállt! Most jön az hogy kiderül, zombi lett és ki kell nyírjon mert jó fincsi az okos agyam? Áh, sajnos ez apánál nem jön be.
- Laura!Jól vagy ?- sétált mellém  aggodalmas arckifejezéssel.
- Igen persze. - mosolyogtam, de nagyon szégyelltem is magam. Most apu unokatesója ( aki egyébként rendőr )  tuti ordibált volna,- figyelmetlenségem miatt.
- Legközelebb figyelj oda!- láttam az arcán, hogy próbál kicsit szigorú tekintettel nézni rám, de nem tud. Én vagyok a szeme fénye! Hihi! Szóval csak odalépett hozzám és megölelt.
- Apa! - mondtam kissé fulladozva - Menjünk már!
- Rendben! Szállj be! De utána el kell mennünk még egy helyre. - közben beültünk az autóba.Gondolom az új kerítéshez kell követ venni. - Na, és mi volt az iskolában? Kaptál valamiből jegyet? Írtatok valamiből? - tipikus apa.
- Spanyolból írunk témazárót jövőhét kedden. És ma tesiből kaptam egy négyest. - mondtam szomorúan. A szüleim soha sincsenek megelégedve az ötösnék rosszabb jeggyel. Még a tégyes belefér de nincsenek tőle elragadtatva.
- Az is elég jó. Csak 3-asnál rosszabb jegyed ne legyen. Egyszer-kétszer belefér azért... - komolyan! Mintha lenne más választásom.
- Értettem. - mi mást mondhatnék. Ha nem mondom akkor abból fog nagy ügyet csinálni, ha meg azt mondom, hogy jó akkor meg abból. Megőrülök néha..
- Na és mi a helyzet a fiúkkal?...Khm... - köszörült egyet a torkán. Csak úgy mellékesen. De most már kész! Ennél cikibb nincs. Mikor egy lánytól az APJA megkérdezi, hogy ,, Mi van a fiúkkal?! ”. Most komolyan...mi lenne? Bevallom, ha meg látok egy helyes pasit, akkor titkon azért én is olvadozni kezdek, de ennél több még nem volt. Ráadásul a suliban tök nyomik vannak. Miért van az, hogy minden más suliban sokkal helyesebbek a fiúk csak a mi sulinkban nem ?! De bele kell törődni!
- Semmi! Mi lenne?- kérdeztem. Azt hiszem írok Bettinek egy SASzAFK- sms-t! Ami annyit tesz, hogy Segítség A Szülők A Fiúkról Kérdeznek. Tudom hülyeség, de Bettivel meg van a külön nyelvünk. És nagyjából használni is tudjuk, de ez nem mindig jön be... ! Bettikém néha nagyon sötét tud lenni. Majd elküldöm neki, ha haza értem.
- Hát, mit tudom én...- bizonytalanodott el apa
- Jó inkább hagyjuk. - legyintettem. És komoly késztetést éreztem, hogy elővegyem a fülhallgatót és bedugjam a fülembe és maxra felvegyem kedvenc zenéim hangerején. Közben megérkeztünk a gyros-oshoz. Legszívesebben nem szálltam volna ki. Inkább megvártam volna, hogy apa kiszolgáljon. De szerintem jobban tettem, hogy kiszálltam a kocsiból, mert majdnem kiugrott a szívem attól amit láttam! Egy olyan menő srác lépett ki az egyik sarokról, hogy csak néztem. Benne minden benne volt külsőleg amit az ideálom megkövetel.
• Jól belőtt barna haj
• széles váll
• csoda szép zöldes-barna csillogó szempár
• magas termet
A stílusa is bejött! Fehér magasszárú Converse tornacipő, menő sötétkék csőfarmer, az amerikai gimnazista love-story-kból jól ismert focisták által hordott pulcsi és fekete oldaltáska. Mint a filmekben. Túlságosan is meseszerű volt. Mintha egy leányregényből lépett volna ki. De ettől függetlenül bejött. Nagyon is. De gondolom ez is olyan mint a többi. Meglátom, bejön és megyek tovább, ő is megy tovább és totálisan biztos, hogy soha az életben nem találkozunk.
De ahogy egyre közeledtünk egymáshoz és már szinte mellém ért, egyszer csak felkapta a fejét, szemembe nézett és dobott egy félmosolyt. Azután tovább ment. Én ott álltam tök hülyén mint egy, nem is tudom... birka. Azt hittem, nyomban elolvadok. Hm... szerintem többet nem találkozunk, szóval el is felejthetem. De ez nem megy ilyen könnyen! De miért nem ? Nem, nem hiszek abba, hogy elő látásra szerelem... szóval nem tudom most mi van !
- Laura! - apa szólítgatott.
- Tessék? - mondtam zavartan, mert totál nem tudtam miről van szó.
- Kérnél?- mondta
- Kérjél te! - nem mintha nem tudnék magamnak kérni egy nyamvadt gyrost, de most nem érek rá. Most álmodoznom kell amíg lehet aztán minél hamarabb a valóságba jutnom.
- Nem! - nyomkodta a telefonját. Aha, ő most elvan foglalva.
- Jól van. - nyugodtam bele. - Elnézést, kaphatnék egy gyrost! - szólítottam fel egy török lányt. Valamiért olyan természetes hogy egy gyros- os étteremben török a felszolgáló. Így nem is nagyon csodálkoztam jellegzetes arcvonásin, fekete haján és a még ősszel is barna bőrén.
- Persze! Mit szeretnél? - mondta kedvesen.
- Egy gyrost szeretnék, csípős nélkül csirke hússal. - mondtam
- Még valamit ? - kérdezte a lány.
- KHM..! - köhintett apa. Tényleeeg!
- Ja és még két csípőset. - teljesen elfelejtettem. Még itt van apa is...
- Elvitel, vagy itt eszitek meg ? - kérdezte a pincér lány.
- Kettőt itt eszünk, a harmadikat elvitelre kérnénk. - ahogy látom apa el is foglalta a megszokott helyünket. Leültem mellé és vártuk a megváltást. Most jelen pillanatban a bátyámra gondoltam. Vajon mit csinálhat. Ahogy apára néztem, őt láttam benne. Nagyon hasonlítanak egymásra.
- Remélem hozza már azt a kaját! Éhen halok. - mondta az órájára nézve.
- Gondolom mindjárt itt van. - Egyszer csak megcsörrent apám telefonja. Ahogy a kijelzőre nézett, láttam, hogy valami az eszébe jut. Mintha megvilágosodott volna.
- Mondd meg a nőnek, hogy csomagolja be, mert sietnünk kell.
- De még is hova? - kérdeztem. Hiszen ez a mi napunk, apával ketten.
- Dolgom van. - és ennyivel el is intézte. Felállt, odasétált a kasszához, fizetett és várta, ahogy egy nő kiadja nekünk a kaját. Oda siettem mellé és siettünk ki. Beszálltam a kocsiba és mentünk. Elkezdtem enni a kajám. És olyan jól esett végre valami mást is enni. Amit legalább szeretek.
-Basszus!!! - a csaj rosszul csomagolta be az ebédem és minden szósz kifolyt a mustársárga gatyámra. Baaszus! Basszus! Basszus!
- Apa dobj ki otthon lécci! Leettem magam! - mondtam aggodalmasan, mert hát azért így csak nem lehetek az útcán!
- Rendben! Áhh csak késésben vagyok! - olyan padlógázt nyomott! Nem semmi... Így még sohasem repesztett az útcán. De imádom, ahogy apa vezet. Mintha egy akciófilmben lennénk. Nagyon menő.
Ebben az ütemben alig mentünk kb. tíz percig és már ott is voltunk a ház előtt.
- Este jövök. - és ezzel a mondattal el is ment. Felhívom telefonon, mert elfelejtett valamit.
- Apa!
- Tessék?! - kérdezte idegesen és láttam hogy lassít az autó
- Nálad maradt a sulicuccom és anya kajája!
- Francba!Bocsánat. - erre visszatolatott és kivettem a cuccokat, adott egy puszit és elment.
Nyomtam a csengőt... de úgy látom senki sincs itthon. Bemegyek. Ahogy kinyitom a ház ajtaját látom izgatott kiskutyám apró és fekete cuki szemeit.
- Sziaa! - dobtam le a cuccokat a kezemből és felkaptam Lilit. Kicsit ironikus, hogy mindkettőnknek L betűvel kezdődik a neve, de ez van. Nekem ez tetszett. - Hiányoztam! Igeeen!? Na gyere ide! - és magamhoz öleltem apró kis testét. - Ne nyalogass! - kis kedvencem imád másokat nyalogatni. Így fejezi ki a szeretetét. De apámat szereti a legjobban. Na meg engem. De úgy általánosságban mindenkit nagyon- nagyon szeret. - Gyere adok neked sonkát. - azzal leraktam, ő meg követett. Miután megetettem, bementem a szobámba és ledőltem az ágyamra. És eszembe jutott az a fiú...wáh! De felejteném már el! De jó is lenne... Na de most pihenek egy fél órát, azután leckét csinálok és gépezek vagy olvasok. De! Várjunk csak!Késztetést érzek, hogy elmondjam Bettinek! Írok is neki sms-t.


Ez csak megérzés, de szerintem nem fogja érteni.. Hjajaj! Akkor majd kinézi a füzetből.

Ha már ugyis beszélünk.. Gondoltam,felhozom a témát. Rosszúl tettem. Tagadott.
- Lauraaa! - harsogta egy hang ajtónkból. O-ó! A bátyám hazaért..
Teszek is rá! Most egy kicsit vár..

Én csak az igazat mondtam. Betti is.
Na de azért ez a tetszett neki a gatyám szöveg.. Röhögtem titkon rajta egy sort. Ámbár..
Még ha Dani egy perverz állat , - márpedig az- , ez akkor is jelent valamit!
Oké, közben itt dörömbőlnek az ajtón.. kellett nekem bezárnom. Hülye paranoia.. Elbúcsúztam gyorsan barátnőmtől, megbeszéltünk egy holnapi cukrászda látogatást. Nyomomban hűséges kis kutyámmal lefutottam a lépcsőn.
- Laura! - kiáltotta Jácint - Van HARIBÓÓM!
Elbizonytalanodtam. - Fociiis?
- Ühüm! - vigyorgott bele az apró kis kukucskáló ablakba. Belépési engedély : megadva! Azonnal kinyitottam az ajtót, és csillogó szemekkel néztem a bátyámra. Hiába, a Haribo az Haribo.
- Mennyit kapok? - vigyorogtam önelégülten miközben le sem vettem a szemem a tasakról, amit épp kibontott. A kezembe nyomta, mire én megöleltem. - Wáháá! Tudsz te jó bátyó is lenni!
- Ah, ne is mond! Nem érdemlem meg e dicsőítő szavakat! - legyintett a levegőben színpadias hatással. Nevetve megpusziltam, és felrohantam, hogy elfogyasszam a zsákmányomat.
Ühm..Ez a mai nap.. nagyon érdekes volt. Ez a Haribo.. nagyon finom. Csütörtök ... a srác nagyon helyes. Oho, milyen költői szavakat használok?! Talán.. soha az életben nem látom, - el kéne felejtenem! Ah.. Álmos vagyok.. *ásítás*

____________________________________________________________________

Írói Megjegyzés ~   

Sziasztok!
Egy lány, egy élet, két író. ^^ Bevezetőnek ennyit mesélnék. Új történetünk, egyben a blog : Megnyílt! 

Niki : Nagyon sokáig tartott ezt megírni, bevallom. De nem bántam meg. De végtére is, remlém, hogy azt első fejezet mindenkinek tetszeni fog. És ezt próbálom úgy elérni, hogy nagyjából a való életből írok. :)

Lola : Végre! Remélem tetszett e történetecske első fejezete! Kérlek kövessétek figyelemmel a történetet. Még csak most kezdtünk, de sok munkánk van benne. ^^